Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809. február 3. – 1847. november 4.) német zeneszerző.

Hamburgban született, gazdag bankár apja a felvilágosodás híres filozófusa, Moses Mendelssohn fia volt. A család 1812-ben Berlinbe költözött, áttért az evangélikus hitre, és nevét Mendelssohn-Bartholdyra változtatta. A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és művészileg egyaránt felvilágosult légkörű családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is.

Mendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, kilencévesen lépett fel először mint zongorista, s 17 éves volt, amikor Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjához a nyitányt komponálta. A berlini énekakadémia igazgatója, Goethe barátja révén 1821-ben megismerkedhetett a költőfejedelemmel, és az abban az időben csaknem elfelejtett Johann Sebastian Bach muzsikájával is. Bach németországi reneszánszát 1829-ben Mendelssohn indította el a Máté passió bemutatásával.

Mendelssohn beutazta Itáliát, Franciaországot és Angliát. 1835-ben Lipcsében telepedett le. Az ottani Gewandhaus-koncertek igazgatójaként a zenekart Európa egyik vezető együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette, és módszeresen gondoskodott a zenei utánpótlás képzéséről. A lipcsei konzervatórium 1843-ban az első ilyen német intézményként nyílt meg.

Magánéletében biztos támaszra lelt feleségénél, Cecile Jeanrenaud asszonynál, akit 1837-ben vett nőül, és aki öt gyermekkel ajándékozta meg. A zeneszerző kompozíciói a „könnyű” Szentivánéji álom-nyitánytól a dallamdús szimfóniákon és versenyműveken át a monumentális Éliás oratóriumig terjednek.

Mendelssohn halála után munkássága csaknem feledésbe merült, életében kiadott 72, és 49 posztumusz műve közül is csak keveset mutattak be. Ehhez a Németországban erősödő antiszemitizmus éppen úgy hozzájárult, mint a még napjainkban is tapasztalható előítélet, amely szerint Mendelssohn muzsikája ugyan szép és elegáns, de „lapos”. Reneszánsza 1959-ben kezdődött, amikor születésének 150. évfordulójáról emlékezett meg a világ.

Maga két oratóriumot írt, az Éliást és a Paulust, mindkettőt bibliai szöveg nyomán. Az úti élményeit megörökítő Olasz- és Skót-szimfóniában a programzene felé fordult. Ez a törekvés még egyértelműbb a Hebridák nyitányban. Legnagyobb újítása talán a zenekar fafúvós hangszereinek kezelésmódja, például a Szentivánéji álom közzenéjében: a Scherzóban úgy táncoltatja a fafúvósokat, ahogyan senki azelőtt. Mendelssohn e-moll hegedűversenye jól szemlélteti a romantikus zene határtalanul áradó dallambőségét.