A hires német Stuka legalább annyira ismert repülőgép, mint a szovjet Sturmovik. Ennek dacára rengeteg érdekes, de alig ismert adat maradt fenn a Ju87 történetéből. Most megpróbáljuk ezeket feltárni, hogy az olvasó teljesebb képet kaphasson e gépről is.

Mint ismeretes, a hires I. világháborús német repülő, Ernst Udet volt a zuhanóbombázó apostola. Még 1931- ben, az Egyesült Államokban, Clevelandben ismerkedett meg a Curtiss F6C Hawk zubo-géppel. Szerette volna megvenni, de nem volt 16 000 dollárja. Nagyon sokat keresett bemutatóival, de állandóan kifolyt az ujjai közül a pénz: mulatságra, nőkre, miegymásra. Szerencséjére 1933 tavaszán barátja, Hermann Göring lett a német birodalmi légügyi miniszter, és ő adott pénzt Udetnak két Curtiss F11C-1 megvételére. Az első gépet (D-3165 gy.sz. H-81) már 1934 februárjában bemutatták Rechlinben. Ez 1934 március végén D-IRIS lett. A második gép, amely ekkor érkezett, D-IREK jelzést kapott. Göring rögtön könnyű és nehéz zubo gépek kifejlesztését kérte a repülőgépgyáraktól. A Ju87 az egyik nehéz zubo volt.

A kifejlesztés azonban eléggé lassan haladt. A Birodalmi Légügyi Minisztérium két legfontosabb vezetője, Wimmer és Wever inkább a nehézbombázók iránt érdeklődtek, és az Urált is elérő bombázók kifejlesztését szorgalmazták. A Ju87 V-1, a Stuka első prototipusa, amelyet Hermann Pohlmann hozott létre, csak 1935 szeptember 17- én repült első izben. Willi Neuenhofen pilótával. A gépben angol Rolls-Royce Kestrel motor volt. Ez volt a 4921- es gyári számú gép, melynek 1936 január 24- én egy repülésnél osztott vezérsikja leszakadt és lezuhant. Neuenhofen és Kreft mérnök berepülőpilóták meghaltak. Az első halottakat a további évek folyamán még sok ezer további követte. A V-2 gy.sz. 4922 D-UHUH már egyszerű vezérsikkal és Jumo 210C motorral repült, de csak 1936 február 23- án. A március 27- én repülő V-3 gépet már eleve tartalék gépnek szánáták, ha a V-2 is lezuhanna. 1936 június 3 -án Wever tábornok Drezdában lezuhant He 70 gépével, és meghalt. Az RLM - et átszervezték, s Göring felajánlotta Udetnak a C-Amt- ot, a minisztérium technikai osztályának vezetését. Ernst Udet felvette a Luftwaffe egyenruháját és bevonult a minisztérium 201. irodájába, ahol azonban nem sokat tartózkodott. A 40 éves pilóta, Németország legnépszerűbb repülője csakis a repülésnek élt. Csak ezért szakitott eddigi civil életével, ahol évi 200 000 márkát keresett, s fogadta el a Luftwaffe ezredesi pozicióját, ahol csak havi 1300 márkát kapott, mert remélte, hogy megszervezheti a német zuhanóbombázók repülését. Eladta a repülőgépét, sportautóját, s járta a gyárakat, kisérleti intézményeket.

Már július 27- én súlyos baleset érte a He 118 zubóval, a mentő eszméletlen állapotban vitte a rostocki kórházba. Két nap múlva megszökött, és elrendelte a konkurens Ju87 szériagyártását. A Ju87 igazi története ekkor kezdődött.



1936 októbere és 1938 márciusa között 264 gépet kellett volna legyártani, az első 4 Ju87 A szériagépet már 1937 januárjában. Azonban már ezt megelőzően 1936 novemberében egy Ju87 A-0 előszéria gépet vittek Spanyolországba, ahol a 29-1 nacionalista jezésű gép jól szerepelt. Ezért 1937 végén újabb 3 Ju87 A-1 gépet vetettek be ugyanitt. S bár agépek futóművén egy rőzsaszinű disznó diszelgett, amely a rossz nyelvek szerint a kövér Göring kiköpött mása volt, a gépek beváltották a reményeket.

A japánok annak ellenére, hogy már rendeltek He 118 gépeket, érdeklődni kezdtek a Ju87 zubók iránt, s még 1937- ben 2 Ju87 K-1 gépet szereztek be. Ausztria is rendelt 12 Ju87 A-2 gépet. Végül is 1937- ben a Junkers gyár 144 Ju87A gépet készitett el, Weser pedig 7 db. -ot. 1938- ban a Junkers cég 130 Ju87- et gyártott, beleértve az erősebb motorú Ju87 B-1 gépeket is. Wesernél a termelés 136 db.- ot tett ki. 1939 januárja és augusztusa között 654 db. Ju87 épült meg, mindkét gyárnál. Akkor a Ju87B-1 - esek az egységeknél leváltották a régebbi Ju87A gépeket.

Sajnos a zubo-egységek megszervezése és kiképzése sok veszteséggel járt. Igy 1939 augusztus 15- én a I/St.76 osztály Cottbusról szállt fel. Kétezer méterről végeztek zuhanást, nem tudták, hogy talaj menti köd van. 13 gép egyáltalán nem emelkedett, egyenesen belefúródtak a földbe - 26 fiatal repülő fémkoporsóivá váltak egyetlen másodperc alatt.

1938- ban a Luftwaffénak 300 zubo- személyzetre lett volna szüksége, de csak 80 teljesen kiképzett és 123 félig kiképzett állt rendelkezésre. 1939- ben Lengyelország ellen csak 219 Ju87 B-1 gépet tudtak a németek bevetni, ebből 31 veszett el. Igen jóé szerepeltek, de a háromhetes hadjárat alatt elhasználták bombatartalékuk 65 százalékát. Meghökkentő, hogy a németek mennyire nem voltak felkészülve a háborúra. Mig 1939 január-augusztusában havi átlagban 82 Ju87B-1 gép készült, a háború első hónapjaiban csak havi 36. Ilyen helyzetben a németek természetesen képtelenek voltak leszállitani Romániának a korábban rendelt 60 Ju87B-1 gépet, ami nagyon kellet volna nekik egy Magyarország elleni háborúhoz.

1940- ben a Junkers cég csak 75 db. Ju87 gépet épitett, a Weser 769- et. Ennek ellenére a németek még Sztálinnak is felajánlották a gépet 1940 augusztusában. Még szerencse, hogy a szovjet "gyászhacászok"- ahogy Jakovlev nevezte őket - kereken elutasitották a Ju87 megvásárlását. "Minek pénzt fecsérelni rá ? Elavult, lassú"- voltak az érveik. Ezek az "elavult, lassú" gépek már a háború első napjaiban mérhetetlen sok bajt és kárt okoztak a bolsevistáknak.

A magyar Honvédelmi Minisztérium 1940 februárjában megrendelt 28 Ju87 K-2 gépet, s licensz alapján a gyártást is meg akarták szervezni a WM- nél. Sajnos a németeknek mindig sokkal kevesebb gépük volt, mint amennyi nekük maguknak kellett, igy a gépeket soha sem szállitották le, kivéve 1 db. A és 2 db. B példányt. Több szerencséjük volt az olaszoknak, akik 1940 júkiusában megrendeltek 100 Ju87B-2 gépet, és ebből 52 db. -ot a szovjetek elleni háború kitörése előtt megkaptak. 58 továbbit 1941 júliusa és 1942 októbere között kaptak meg. A bolgárok is kaptak 12 Ju87K-3 gépet 1941- ben- ezek tulajdonképpen R-2 gépek voltak. Magyarország csak 1942 elején kapott 4 Ju87 K-4 exportgépet, melyeket öreg, összetört A-1 gépekből újitottak fel a németek.

1940 május 10- én a nyugati arcvonalon a németek 417 Stukát vetettek be. Ebből június végéig, tehát kevesebb, mint 2 hónap alatt, 122 elpusztult és 28 súlyosan megsérült.A német Ju87-állomány tehát 150 géppel cskkent, nem számitva a gyakorlási veszteségeket és az exportot. Július - szeptemberben, az angliai légicsaták folyamán 88 Ju87 veszett el, 49 pedig súlyosan megrongálódott. Ez nem volt annyira jelenékeny veszteség, de lehetetlenné tette a zubo- egységek növekedését.

1941- ben a Junkers egy újabb kisérleti gép épitésével befejezte a Ju87 gyártását. A Weser gyár ezalatt 1074 darabot épitett. A szovjetek elleni háború kitörésekor 424 gép állt hadrendben, ebből azonban havi átlagban csak 293- at tudtak bevetni a németek, tehát sokkal kevesebbet, mint a sokkal kisebb nyugati hadszintéren. Havi átlagban a keleti fronton a Luftwaffe 1941- ben 60 gépet és 24 személyzetet vesztett. Ez pótolhatatlan volt. A helyzetért felelős Ernst Udet, aki nem szervezte meg kellőképpen a Ju87 gyártását és ennek leváltását, s aki még számos más hibát is vétett - pl. erőltette a He177 négymotoros zuhanóbombázót - levonta a konzekvenciákat, és 1941 november 17- én főbe lőtte magát. Egy levelet hagyott hátra, amelyben ezt irta: "Reichsmarschall ! Miért hagytál magamra ?" Göring sokkal bűnösebb volt, mint Udet.

A Me210 fiaskója után ismét be kellett inditani az öreg Ju87 gyártását. A kicsit modernizált D változatból a Weser 1942- ben 967 darabot épitett. Ezeknek egy részét a Földközi-tenger térségében kellet bevetni, mig a szovjetek a keleti fronton teljes egészében be tudták vetni az 1942- ben elkészült 8229 IL-2 Sturmovikot. Hogy győzhetett volna igy a Luftwaffe ? Egy géppel 12 ellenében ? Pedig voltak kiváló pilótái. Elég csupán Hans-Ulrich Rudelt megemliteni, aki 1941 szeptember 23- án elsüllyesztette Ju87B gépével a szovjet Marat csatahajót Leningrádnál. Összesen 2530 bevetésen repült, az utólsón fél lábbal... egyedül megsemmisitett 519 szovjet bombázót és több mint 2000 szovjet páncélozott járművet. Sztálin annyira dühös volt, hogy a genfi egyezmény ellenére vérdijat tűzött ki a fejére. Hitlertől viszont minden kitüntetést megkapott, végül már egy külön kitüntetést kellet alapitani Rudel részére, mert már nem volt mit odaadni neki.

Ő volt az, aki először használta a rettenetes Ju87 G tankelháritó Stukát Kurszknál, borzalmas eredménnyel. 37 mm- es gépágyúival képes volt wolframos magú lövedékeit egy 10 cm átmérőjű körbe belelőni; egyetlen szovjet páncélos sem menekült e halálos fegyver elől. Évtizedekkel később e gépből meritettek ihletet az amerikaiak a Fairchild A-10 tankelháritó sugárhajtású alacsonytámadó gép megszerkesztésére. S ez utóbbi szerint tervezték meg az oroszok a Szu-25- öt.

11 193 szovjet IL-2 épült meg 1943- ban, mikor a német Stuka gyártása is némileg megemelkedett: Weser abben az évben 1629 D és G gépet gyártott. Ebből jutott egy kevés a szövetségeseknek is; Románia 54, Olaszország 49, Magyarország pedig 30 D-1/3 gépet kapott. Ez azonban édeskevés volt a kiszélesedett harctereken, a hadi helyzetet nem lehetett megváltoztani semmilyen bravúrral sem.

Igen sajnálatos, hogy az ekkor tervezett Ju187 nem került sorozatgyártásra. A gép Jumo 213 motorjával 100 km/h- val volt gyorsabb, mint a Ju87 D/G. A Ju187- nek behúzható futóműve volt, 2000 kg bombát vihetett magával és hátul 20 mm- es gépágyú védte a támadástól. Még néhány új megoldás magasan a későbbi IL-10 fölé emelte volna.

1944- ben már csak 771 Ju87- et épitett a Weser. A franciaországi angol-amerikai partraszállás után a gép gyártását leállitották, sok egyéb géppel egyetemben. A német pilóták veszteségei már ezt megelőzően olyan magasak voltak, hogy a Luftwaffe egyre több gépet adott át a szövetségeseknek; 1944 első felében Bulgária 32, Románia 18, Magyarország 14, Szlovákia pedig 12 db. D-5- öst kapott. Magyarország további 10 öreg B- változatot vásárolt, kiképzés céljából.

A Luftwaffe 1944 május 31- én a keleti fronton 314 Ju87- est használt. Az olasz fronton is jelen volt még 38 darab. 1945 januárjára a Stukák nagy része az éjjeli cstarepülő-egységekhez került. 1945 áprilisában az angolok 68 darabot zsákmányoltak. Egyet Angliába küldtek, a többi összetörték.

1944 végén Bulgária és Románia a megmaradt Stukáikat a magyarok és a németek ellen használták fel, de a gépek hamar kikoptak, és orosz IL-2- esekkel és IL-10- esekkel váltották fel őket. Ezzel befejeződött Udet álma, amely a részleges sikerek ellenére csak álom maradt. Németország sosem rendelkezett olyan hatalmas anyagi és emberi potenciállal, amely lehetővé tette volna számára a II. világháború megnyerését és a Ju87 nagy mennyiségben való alkalmazását.

A Ju87 gyártása nagyrészt a lemwerderi Weser gyárban folyt, 1937- től. 1939 november 25- én az RLM parancsa értelmében, az angol bombatámadások veszélye miatt a végszerelést 1940 januárjában részlegesen áthelyezték a berlin-tempelhofi új repülőtér hatalmas raktáraiba. A Bremen ellen intézett légitámadások ellenére a gyártás nagyrészt Lemwerderben maradt, talán azért, mert időközben Berlin is légitámadások célpontjává vált. Az adatok szerint Lemwerderben 1937- től 1941 végéig 1409 gép készült, Tempelhofban pedig 2758. 1942- től számitva Lemwerderben még 1763 Ju87 gyártottak. 1941 novemberétől a Ju87- et Jumo211J motorral gyártották az addig használt Jumo 211D helyett.

A Junkers dessaui Ju87 gyártása jóval szerényebb volt: 9 prototipus után 13 A-0 előszéria-gép készült, ezt követte 192 A - modell, 311 B-1 és 56 B-2. E gépek egy részét átalakitották prototipussá még a gyártás folyamán, pl. a 0027 és a 0028 gy.sz. gépekből lett a V6 és a V7, B-0 gépek prototipusai. A későbbi V21-V25 D prototipusok a 0536, 0540, 0542, 0544, 0538 gy.sz. gépekből lettek kialakitva- ezekben próbálták ki az új 1400 le-s Jumo 211J motort.

A Ju87 nézeti rajzai és fő darabjai

Felülnézet| Alulnézet
Elölnézet és hátulnézet| Oldalnézet

Vajda Ferenc Antal

Forrás: http://www.shift.sk/military/martin100/ju87_il2/ju87.html